ÖkoKört szerveztünk, a toborzás

 Kategória BLOG

Nagy lelkesedéssel vágtunk bele a Tudatos Vásárlók Egyesületének (TVE) programja keretében a Tiszta Otthon ÖkoKör képzés megszervezésébe. A képzés során az önkéntes csapattagokkal heti 1 alkalommal 5 héten keresztül összeülünk és tapasztalatot cserélünk a környezettudatos háztartás vezetésről, azaz egészség-, környezet- és költségkímélő takarítási és tisztítási praktikákat próbálunk ki és osztunk meg egymással.

Ahhoz, hogy ilyen programot el tudjunk indítani közösségünkben, részt kellett vennünk a TVE által meghirdetett ÖkoKör csoportvezető képzésen. Ez egy nagyon jó hangulatú 2 napos oktatás volt, ahol az ország különböző területéről érkezett, különböző életkorú és foglalkozású, a zöld életmód iránt elhivatott háziasszonyok vettek részt. Egyébként a képzés nem csak nőknek szól 😉. Az itt hallottakat, tanultakat visszük tovább a mi kis közösségünkbe. Ez lehet akár egy baráti társaságból, kollégákból, családtagokból, sporttársakból álló csoport, tehát bármilyen típusú szerveződés. 

A helyi ÖkoKör kialakításának első lépése a toborzás volt. Maximális csoportlétszám 10 fő. Első hallásra nagyon kevésnek tűnt, féltünk attól, hogy annyi jelentkező lesz, hogy nem tudunk majd mindenkit betenni az adott időpontokban induló csoportba. Célközönségünk első körben a kismamák, kisgyerekes anyukák voltak, így a helyi baba-mama klubban, gyermekorvosi rendelő, ill. védőnői várókban plakátoltunk, valamint e csoport facebook oldalán kezdtük el hirdetni az akciót. Sejtettük, hogy az a tény, hogy öt, délelőtti órákban tartott alkalmon kell részt venni, már megszűri a jelentkezni vágyókat, de a képzésnek így van értelme, hogy egy folyamatot viszünk véghez. Látva, hogy alig akadt jelentkező, bővítettük a kört, így a helyi boltokban, a művelődési házban és különböző online csoportokban is hirdettük a képzést. Szerencsére így már többen is érdeklődtek, jelezve, hogy délutáni, esti időpont megfelelőbb lenne. Sajnos mivel az elsődleges célközönség inkább délelőtt ért rá, végül maradtunk az eredeti tervnél és így egy 5 fős csoportunk lett. Ugyanakkor ígéretet tettünk, hogy igény esetén a következő ÖkoKört, a most részt venni nem tudók igényeinek megfelelő időpontban fogjuk rendezni 😊.

 

Ajánlott bejegyzések
Kapcsolat

Gyors kapcsolat felvétel

0
0

Start typing and press Enter to search